Szemelliker Antalra emlékeztek Sopronban
04.10.2023.

Április 10-én, húsvéthétfőn Szemelliker Antal vértanú, plébánosra emlékeztek Sopronban.

Ebben az esztendőben különleges módon Húsvéthétfőn nemcsak Krisztus feltámadását ünnepelhettük meg a Győri Egyházmegyében, hanem Isten Szolgája Szemelliker Antal égi születésnapját is. Erre emlékezve a városban több esemény is megrendezésre került.

A Soproni Horvát Nemzetiségi Önkormányzat megkoszorúzta Antal atya emléktábláját a volt Soproni Bíróság épületének falán, ahol annak idején az atyát kivégezték.

A Szent Mihály-templomban Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be, amelyben megemlékezett arról, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság idején ezen a napon végezték ki Szemelliker Antalt. A hívekkel közösen imádkoztak boldoggá avatásáért. A Szent Mihály Látogatóközpontban pedig a szentmise után a megyéspüspök megnyitotta az Isten Szolgájának életét bemutató kiállítást, amely Mindenszentek ünnepéig lesz látogatható.

***

Szemelliker Antal boldoggáavatási ügye

Szemelliker Antal vértanúsága hírének egyházmegyei kivizsgálását Veres András győri megyéspüspök kezdeményezte.

Az ügy megnyitását támogatta a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia és a kismartoni egyházmegye ordináriusa Ägidius Zsifkovics püspök.

2021. június 30-án Veres András püspök kérésére a Szenttéavatási Kongregáció megküldte az engedélyt az ügy elindítására. Az egyházmegyei vizsgálat hivatalosan 2022. szeptember 19-én kezdődött el.

Szöveg: Balog Márta CB
Győri Egyházmegye Sajtóiroda (km)

Vulkaprodrštof
Vulkapordány
Wulkaprodersdorf
Šopron
Sopron
Ödenburg
Filež
Füles
Nikitsch